Az Aris Quartet Budapesten

Rátermettebb elsőhegedűst keresve sem találhatna egy vonós kamaraformáció – az első pillanattól kezdve ezt a benyomást keltette játékával Anna Katharina Wildermuth, az Aris Quartet vezetője november 13-án, a Müpa Fesztivál Színházában. Nem tűnhet persze túl igazságosnak, ha egy ennyire magasrendű és kifinomult, a szólamok egyenrangúságában ennyire az élen járó műfaj esetében valamely művészt a többi fölé emelünk. De Wildermuth ténylegesen a lelke volt ennek az előadásnak. Személyéből hihetetlen karizmatikusság áradt, ezért meglehetősen nehéz feladattal állt szemben az a hallgató, aki nem csak rá szeretett volna figyelni. A zenei történéseket – azok belső dinamikáját, változékony tartalmát vagy éppen érzelmi töltetét – mimikája mellett olykor egészen nagy mozdulatokkal is leképezte. Időnként még a közönség felé is kifordult, valódi kommunikációs csatornát hozva létre mű, előadó és hallgató között.

Wildermuth hozzáállásának legfőbb erénye mégis az volt, hogy határozott, következetes és magával ragadó fellépése sohasem torkollott öncélúságba, azzal egyedül az előadást szolgálta, a kisebb-nagyobb zenei folyamatok meggyőző kibontását, koherens egésszé formálását. Őszinte bizalommal fordult társai felé (és ez a bizalom viszonzásra talált), s ha nem is olyan gyakran, nem is olyan hosszú ideig, de át-átadta nekik az irányítást. Ezekből a pillanatokból derült ki igazán, hogy bármennyire is uralja a történéseket az elsőhegedűs, azért kellő teret hagy a többiek elképzeléseinek. Főként a csellistáénak, Lukas Sieberének, aki játékával nemegyszer tűnt az érzelem- és kifejezésgazdag Wildermuth higgadt, objektív ellenpólusának.

Így jött létre az a rendkívüli egyensúly, az a tökéletes egymásra hangoltság, amellyel az Aris Quartet kitűnik a mai kamaraegyüttesek közül. A vonósnégyes tagjai ugyanis nem csak figyeltek, de nem is csak hallgattak egymásra, hanem valósággal együtt lélegeztek, különösen az afféle kulcsfontosságú helyzetekben, mint amilyen egy-egy kisebb pauza, rövidebb rallentando, szokatlan harmóniai fordulat vagy meghökkentő álzárlat. Ehhez az együtt lélegzéshez ráadásul olyasfajta arányos és kiegyenlített, nem túlságosan sűrű és telt, mégis nagyon homogén és plasztikus hangszín társult, amely arról tanúskodott, hogy mind a művészek, mind hangszereik rezonálnak egymásra. (Amint az a koncertet követő pódiumbeszélgetésből kiderült, a játékosok tudatosan, az elérni kívánt hangzáshoz mérten választották meg hangszereiket.)

Fotó: Sophie Wolter

Ezt a bámulatos „rezonanciát” hatványozottan tetten lehetett érni Misato Mochizuki darabjának, az in-side-nak (a Brains elnevezésű sorozat negyedik részének) a hallgatása közben. Talán azért is, mert a szerző ezt a művet a kvartett – illetve a programsorozat szervezői – felkérésére készítette, méghozzá úgy, hogy a leendő előadók magában az alkotófolyamatban is részt vettek ötleteikkel, véleményükkel. A tételt az agyműködéssel kapcsolatos legújabb kutatási eredmények ihlették egyfelől, s az elsődleges istenségről és másodlagos entitásról szóló japán geneziselmélet másfelől. Innen eredhet az az összetett hangzáskép, az az izgalmas hangszínjáték, amelyben a vonóstechnika legkülönfélébb eszközei kaptak helyet a tremolóktól, glissandóktól és arpeggióktól kezdve a sul tasto- és sul ponticello-effektusokon át a hangszertesten történő ritmikus dobolásig. Jóllehet ennek a temérdek színárnyalatnak és a sok-sok apró motívumnak az összeegyeztetése, szólamok közötti oda- és visszaadogatása kiváltképp nehéz feladat, az Aris Quartet tagjai mégis nagyon koherens zenei szövetet hoztak létre, tökéletes szintézist teremtve az egyes alkotóelemek között.

Misato Mochizuki felettébb színgazdag kompozíciója ezen az estén mintegy kitekintésnek, pauzának, a nagyobb szabású ciklusok közötti rövid fellélegzésnek hatott. Az in-side-ot ugyanis két hagyományos felépítésű, drámai hangvételű repertoárdarab fogta közre: előtte Joseph Haydn d-moll „Quinten” kvartettje (op. 76 no. 2) hangzott el, utána pedig Felix Mendelssohn f-moll vonósnégyese (op. 80). Ami a Haydn-kompozíciót illeti, a művészek a legkevésbé sem törekedtek annak „historikus” interpretálására, helyette azt mutatták meg, hogyan lehet mindenestül „romantikusan”, mégis kellő eleganciával és elevenséggel tolmácsolni az 1700-as évek végének kamaramuzsikáját. Előadásukat a heves, szenvedélyteljes és az abszolút puritán megformálás közötti egyensúlyjáték jellemezte. A darabnak ezáltal a Sturm und Drang-szellemisége domborodott ki a leginkább, s azok a radikális, progresszív vonásai, amelyek voltaképpen a 19. századi zenei gondolkodásmód előfutáraiként értelmezhetők. Igen megkapó volt például az első tétel kvintekből álló főtémájának változatos, egyszer telt és vibratóban gazdag, másszor módfelett szellős és könnyed megformálása. Éppígy a fináléban a staccatók élessége, a gesztusok nyersesége, de legfőképp az első hegedű dallamának sajátságos, glissandókkal teli megszólaltatása.

Ami azonban ennél is izgalmasabb: a Haydn-mű efféle megközelítésével az előadók remekül előkészítették Mendelssohn f-moll vonósnégyesének megszólaltatását. Hiszen így azt az érzetet erősítették meg, hogy a két alkotás nagyon is azonos alappal rendelkezik, nagyon is egy tőről fakad; hogy a Mendelssohn-kvartett olyan, mintha a haydni koncepció végletesebb, szélesebb érzelmi skálájú megvalósulása volna. Persze, az f-moll vonósnégyes önmagában is meglehetősen erős érzelmi töltettel bír: a szerzőt nővére, Fanny halála inspirálta a darab megkomponálására. A düh, a kétségbeesés, a fájdalom hangjai ezek, meg a „Hilf du mir!” felkiáltáséi. Az Aris Quartet interpretációjának ugyanakkor éppen abban rejlett a különlegessége, hogy e súlyos tartalom hiteles ábrázolása közepette is világos körvonalakat kaptak azok a zenei mozzanatok, amelyek a megnyugvás és a beletörődés lehetőségét, a veszteséggel való józan szembenézés üzenetét hordozzák. Talán ezért is tűnt úgy, mintha ebben az értelmezésben kitüntetett szerepben állna a második tétel, a Scherzo, és kiváltképp annak triója – elsősorban annak a csendes, háboríthatatlan atmoszférának a kialakulása révén, amely a ciklus hátralévő részére is jelentős hatást gyakorolt. Talán nem puszta véletlen, hogy ráadásként pont ebből a tételből játszottak részletet a művészek ennek a gondolatébresztő kamaraestnek a végén.

NÉMETH KIRA

(Aris Quartet – 2022. november 13., Művészetek Palotája, Fesztivál Színház)