Huszár Lajos világi és egyházi poézise
‒ Huszár Lajos megfontoltan alkot, most vissza is tér korábbi kompozíciójához, A csend című operához (annak keletkezéséről lásd a Muzsika 1995/6. számában a Művek bontakozóban beszélgetést). Miért tartottad szükségesnek, hogy változtass az operán, s mit változtattál?
‒ Mindenekelőtt a hangszerelésén változtattam: az eredetiben sok mindent eltúloztam benne. S készítettem az operából egy oratóriumot, amelynek május 30-án a Zeneakadémián a Nemzeti Filharmonikusokkal, Takács Nagy Gábor vezényletével lesz a bemutatója. Az oratóriumot a könnyebb előadhatóság kedvéért alakítottam ki.
‒ Mit változtattál a hangszerelésen: csökkentetted a zenekart, átalakítottad a hangzást, színeket tettél bele?
‒ Általában csökkentettem. Próbáltam olyan tapasztalatokra szert tenni, amelyekkel jobbá formálhatom a hangszerelést. Elárulom: elővettem Puccini A köpeny egyfelvonásos operájának partitúráját, ő ugyanis tudta, hogyan kell operát hangszerelni.
‒ Az eredeti művedben, aminek bemutatóját Szegeden szerencsém volt látni, semmi Puccini-szerű nincs. Mégis tudtad hasznosítani az ő hangszerelését?
‒ Azt, hogyan aránylanak egymáshoz a különböző zenekari csoportok, a zenekar hogyan viszonyuljon az énekhez, ha mélyebb regiszterben énekel, miként ne fedje el, ha magasban, milyen szólamokat lehet kettőzni – ezekből sokat tanultam. Az embernek otthon nem sok operapartitúrája van, de A köpeny rafinált tudással elkészített mesterműve szerencsés iránytű volt.
‒ A darab szerkezetén, dramaturgiáján, szövegén nem változtattál?
‒ Az előbbi kettőn nem, de a szöveghez egy-egy mondatot hozzátettem, bizonyosakat megváltoztattam, hogy logikusabb legyen, kevesebb túlzás maradjon benne. Ezek alighanem javára válnak a darabnak. Az oratórium pedig az opera első és negyedik jelenetét tartalmazza, mondhatnám, teljességében. Azzal a különbséggel, hogy a kórus szerepét két énekes tölti be. Azután minden énekes más szerepre tér át.
‒ Az oratóriumban már a változtatott hangszerelést halljuk?
‒ Igen. Remélem, kiegyensúlyozottabban fog hangzani.
‒ Miként viszonyul az oratórium terjedelme az operáéhoz?
‒ Az oratórium nagyjából ötven perc. Az opera első jelenete szinte változatlanul hangzik el, az oratórium második része zenekari tétel, amely valamit kárpótol a kihagyott operaszakaszokból. Itt két alapvető karakter mutatkozik meg: a kocsmai verekedés zenei anyaga, illetve az opera harmadik, szerelmi jelenete. Ezekből háromtagú visszatéréses formát alakítottam ki. Az első és az utolsó jelenet szubjektív líra, s szükség volt egy olyan részre, amelyben az indulatok és a képek jobban felkorbácsolódnak.
‒ Ami a terjedelmi különbség okán kimarad az operából, nélkülözhető, nem teszi torzóvá az oratóriumot?
‒ Remélem, nem. A cselekmény végül is ugyanúgy áll a lábán, még ha nem halljuk is munkások öniróniáját, vagy a kocsmában éneklő falusiak énekét.
‒ Az oratóriumot rövidesen hallhatjuk, de vajon a revideált opera előadására látsz esélyt?
‒ Őszintén: nem, vagy alig látok. Pedig a millenniumi operapályázaton épp az Operaháztól kaptam harmadik díjat ezért az operáért. Talán majd egyszer veszem a bátorságot, hogy a művel jelentkezzem az Operaházban.
‒ Mit rejt még a fiókod – remélhetően csak átmenetileg?
‒ Egy kórustételt, Gloriát. Valamikor írtam egy Kyrie eleison tételt, még régebben egy Agnus Deit. Ezek elég jól sikerültek, s e Gloria befejezésével talán már kiegészülnek egy teljes misévé. Bár a Credo nagy kihívást jelentene, attól rettenetesen félek. Hosszú szöveg, viszont csábít benne a Crucifixus és a Resurrexit. De ezt a szöveghalmazt nagyon nehéz végigzenélni. Persze vannak olyan misék, amelyekből a Credo hiányzik. A Gloriát mindenesetre el lehet énekelni, remélem, vállalkozik is rá valaki. S itt említem különös összeállítású Officium defunctorum című kompozíciómat, amelyet mély alt szólistára írtam, akinek a szólamát nagyon halk billentyűs hangszer, amolyan Kurtág-féle pianino kísérné az énekes szólama fölött illetve alatt egy párhuzamos oktávval. S van benne egy vonósnégyes, amely önálló tételeket is játszik. A szöveg egyrészt a Requiem aeternam, másrészt az, amit Jeney Zoltán is felhasznált Halotti szertartásában, a Subvenite. 11 rövid tételből áll a szűk negyedórás darab. Az énekszólamot Rajk Judit hangjára képzeltem el, akinek különös mélysége van. És van egy nagy vágyam. Feltámadási oratóriumomat a Debreceni Bartók Béla Kórusfesztivál rendelte, és egy órányit – a bő másfélből – előadtak néhány éve a megnyitón. Öt szólista – az evangélista tenor, szoprán, alt és két basszus – vegyes kar és szimfonikus zenekar szólaltatja meg a latin Biblia szövegeire épülő művet. Az Újszövetségnek Jézus föltámadására vonatkozó részeit zenésítettem meg, de a Biblia más részeiből, még az Ószövetségből is vannak részletek.
‒ Ezek szerint ez egy egész estét betöltő alkotás.
‒ Igen, s ez nagyon nehézzé teszi a műsorra tűzését. A Passióval ilyen szempontból szerencsém volt. A már egy évtizede írt Feltámadási oratórium nyitókórusa a Crucifixus, s azután következnek a föltámadás különböző képei. A két asszony nyitva találja a sírt, megjelenik egy angyal, aki áriát énekel, majd az örvendezés pillanatai tárulnak elénk. A darab végén elég nagy terjedelmet kap a csodálatos halászat jelenete a Genezáret tavon, de ez például nem hangzott el Debrecenben, tehát a teljes oratórium bemutatásra vár.
‒ S mi mozog a fejedben, akár még a papíron nyomot sem hagyva?
‒ Nagyon szeretnék egy vokális művet, mondjuk dalt írni Baka István versére, akivel egykor sokat beszélgettünk. Ezt kiegészíteném Baka A bölcs felett lebegő leány drámájának részletével, ahol ugyanez a magát Mária Magdolnának képzelő bolond öregasszony a templom előtt ácsorog (Szegeden valóban volt ilyen öregasszony, de én nem emlékszem rá). Látomásában Jézus jelenik meg, aki mondja: te vagy ez én menyasszonyom, akit elhagytam, de most már megint magamhoz veszlek, s együtt megyünk Atyám trónusához. Ekkor elkezd esni a hó, csak esik, esik, az öregasszony várja, hogy történjék valami, de hiába. Nagyon szép ez a történet, de nem tudom, meg tudom-e írni. Az apparátust nem határoztam még el, talán csak ének zongorával.
HOLLÓS MÁTÉ