Kolozsvári töprengések 2022
Egy nagyszerű kezdeményezés részese lehettem 2022 augusztusában Kolozsváron, a kincses városban. Az ötletgazda Selmeczi György, kiváló zeneszerzőnk, nagyszerű muzsikus barátom, aki ezúttal is nagyot húzott. Kolozsvár több okból is remek választás volt: az erdélyi értelmiségi és zenei élet fővárosa, az egyetemes magyar kultúra megkerülhetetlen színtere, sokvallású, többnyelvű város színesen élő népességgel, s nem utolsósorban Selmeczi György szülő- és nevelő-városa…
Az utóbbi években elég sokszor megfordultam itt, civil utazóként és zenei fellépőként egyaránt. Nagyon megszerettem a várost, az embereket, a különös helyeket, a kulináris csemegéket, a komoly minőségű kulturális életet.
Most is nagyon készültem az útra, ráadásul életemben először vonattal (és – így mulat egy magyar úr - vonatpótló autóbusszal) utaztam oda. A rendezvény – amely a Magyar Egyházzenei Fórum nevet viselte – szorosan összekapcsolódott a mára már híres-nevezetes Kolozsvári Magyar Napok rendezvénnyel, amely Erdély nagyszabású fesztiválja lett, kiváló reputációval, lelkes és profi szervezéssel, sok-sok – nem csak magyar anyanyelvű – látogatóval. Híradásban hallottam, hogy idén már 200 ezer ember fordult meg a rendezvényen.
Számomra már a hosszú vonat és vonatpótló út is élményteli volt: egyrészt most a veszélyekkel teli aszfaltcsíkot és főleg az azon nyomuló, a századmásodpercekért dühöngő chauffeur-őstehetségek kétesélyes manővereit vigyázó és korrigáló autós szememet nem kellett szolgálatba helyezni, másrészt útitársam volt kedves, fiatal zenész kollégám.
A szervezők által kiadott műsorfüzet bevezetőjében így foglalták össze az eseményt:
MAGYAR EGYHÁZZENEI FÓRUM – KOLOZSVÁR 2022. augusztus 12–17.
A sorozatra Kolozsvár 10 templomában kerül sor, 40 kortárs magyar zeneszerző 77 egyházi alkotása csendül fel, liturgikus keretben vagy koncert formában. Az események ingyenesen látogathatók. A nagyszabású esemény fő célja, hogy kapcsolatot teremtsen szerzők, karnagyok, előadók, kiadók, illetve a papság és a hívő közösségek, a tényleges célközönség között.
Ottlétem három napja alatt úgy láttam és úgy tapasztaltam, hogy ez sikerült is. Lelkes emberek látogattak el a különböző felekezetek (katolikus, református, evangélikus, unitárius) templomaiba. Ez a lelkes fogadtatás engem is magával ragadott, sok emberrel – köztük számos ismeretlennel – elegyedtünk beszélgetésbe a koncertek előtt és után, fogadásokon, istentiszteletekhez kapcsolódva. Nyilván még emelte az Egyházzenei Fórum fényét a főtéri Szent Mihály Plébániatemplom ünnepélye, ahol a ritka szépre sikeredett felújítás eredményeképpen szemet gyönyörködtető környezetben csendültek föl az Isten dicsőségére komponált művek.
Apropó a művek! Mégiscsak ez a fórum arra is hivatott volt, hogy a találkozás és ünneplés öröme mellett megmutassa egy szeletét annak a hatalmas termésnek, ami az elmúlt 30 évben került a kottapapírokra a magyar komponisták egyházzenei gondolkodásmódjából.
Jólfésült művekkel találkoztam, hallhatóan mindig minőségre törekvő előadásban azokon az istentiszteleteken és hangversenyeken, amelyeken hallgatóként jelen lehettem. Voltak kimagaslóan jó percek a művek előadását illetően, viszont néha az volt az érzésem, hogy már nem is a mű a lényeges, hanem az előadás perfekciója. A darab ürügy vagy kellék, amely nélkül nem teljesedhet ki a saját nagyszerűségünk, a saját zenei imágónk fölmagasztalása. S végül kik szenvednek ilyenkor? A kompozíciók, amelyekről nem derül ki, hogy valójában milyenek. (Lehet, hogy nem is annyira jólfésültek, csak úgy adták elő őket.)
Mondtam is az egyik kolozsvári esti beszélgetésen, hogy kicsit úgy éreztem magam egy, az azt megelőző koncerten, mintha Francis Poulenc zeneszerzés osztálya a mester tiszteletére Francis Poulenc stílusban írt volna meg 5-6 művet, s a tisztelet mellett az öntudatlan irónia hangja is belevegyült volna a hangfürtökbe. Abból ugyanis rengeteg volt, szemben a ritmikai lelemény és játékosság háttérbe szorultságával. Már hallom az ellenvetést: jó-jó, de hát itt „szent” zenékről van szó, nem csűrdöngölőkről. Valóban, de nekem a zene szentsége a teremtett világ szentségében jelentkezik, nem pedig a zene egyik alfaja. Nem tartozom azokhoz, akiknek a liturgián és a hangversenyeken elhangzó egyházzenének pusztán arra kell szolgálnia, hogy a hívek, az odalátogatók imáihoz, vagy elmélyüléséhez megfelelő háttérzeneként szóljon. Viszont nagyon is azokhoz tartozónak érzem magamat, azokat a szerzőket szeretem, akik minden egyes liturgikus, szakrális szöveg teljességét átérezve, arra széles zenei eszköztárukból adekvát megnyilvánulásokat válogatva, s nem utolsósorban „kiimádkozva” kívánnak egyházzenét írni.
Többször jutott eszembe az a Lisztről szóló anekdota, miszerint egy fiatal komponista elment az idős Liszthez, két zongoraművet vitt megmutatásra. – Kérem, Mester, nagyon őszintén mondja el véleményét a darabjaimról. – Tessék, játssza el őket. Az első elhangzása után Liszt csak annyit mondott: a másik jobb…
Nehéz kor jár a komponistákra és az előadókra egyaránt. Nem, nem úgy gondolom, az egzisztenciáját mindenki úgy oldja meg, ahogy tudja, s bizony eléggé kiszámíthatatlan most a jövő. Szakmailag értettem: hihetetlenül sok zene, vagy zenének látszó/hangzó rezgéshalmaz teszi zajossá a világot. A hangfelvételek megjelenésének nyilván a géprombolással egyenértékű mozgalmat kellett volna kiváltani a zenésztársadalomból, de ilyenről nem tudok. (Talán mert jók vagyunk történelemből, s tudjuk, hogy értelmetlen volt anno ama derék angolszász akció…) Így viszont együtt kell élnünk azzal, hogy az élőzene ki van szolgáltatva a zeneiparnak, a frissen főzött halászlé "szlófúdsága" és minőségbeli esetlegessége a szardíniakonzerv tuti tökélyével és állandó elérhetőségével. Ez az állapot most már állandósult – kivétel, ha nincs áram…
Orlandus Lassus élete vége felé negyven hatszólamú canzona-t komponált. Mestermunkák. Nekem kedvencem a Musica, Dei donum optimi… kezdetű: ima, kompozíciós csúcsmű és ha nem értesz semmit a zenéből, akkor is jó hallgatni, csak úgy. Szerintem hagyjuk a kliséket a zeneiparra és bátran kísérletezgessünk, még az is lehet, hogy lesz eredménye.