Kutrik Bence és A tanítónő

‒ Új műfaj kapuján lép be Kutrik Bence: az operáén. Valóban első kísérleted ez a műfajjal?

‒ Nem. Két rövid színpadi darabot írtam már. Nem szeretem a kisopera elnevezést, mert nem létezik ilyen titulusú műfaj, de ezek 15 perc körüli zenedrámai kompozíciók voltak. Bródy Sándor A tanítónő színdarabjából első teljes estés operámat írom, s már másfél órányi készen áll. Ez két felvonást, 8 jelenetet jelent. Nem a Bródy-színmű címét veszem át, hanem Flóra áll a partitúra élén (ez a tanítónő neve).

‒ Amikor operát írsz, máshogyan komponálsz? Más hangon szólalsz meg, vagy aki hallotta hangversenydarabjaidat, rád ismerhet belőle?

‒ Aki az előző rövid operámat hallotta, rám ismerhet, bár nem követem annak a stílusát. Erősen tanulom az operaírást A tanítónőn, folyton felülbírálva korábbi döntéseimet, újraírva egész formai szakaszokat, máskor megbékélve korábban megkerülni szándékozott elemekkel. Ilyen például a recitativo. Szerintem, aki nincs rendben a recitativoval, ne is írjon operát. A dialógusokat ezekben kell levezetni. Nem rossz ötlet, hogy essünk túl ezeken hamar, ezért vannak Mozartnál is „lehadarva”. Mi zeneszerzők hajlamosak vagyunk az operára zeneműként tekinteni, de tudomásul kell vennünk: az opera alkalmazott zene. Színházi produkció, amelynek része a zene is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a zenetörténet nagy operaszerzőinek művei ne lennének zenei mesterművek, csupán azt, hogy mindig a cselekményt és dramaturgiát kell szem előtt tartani komponáláskor. A színházban nem tűnik fel problémának a recitativo, mert ott megvan a helye. Wagnernél, Puccininél pedig már nagyon összefolynak a recitativo jellegű részek az áriákkal és sokat árnyalhat a hangszerelés is, tehát a recitativo szárazsága zeneileg is oldottabb. Fontos azonban, hogy álombeszédnek, a pillanatot kivetítő áriáknak el kell különülniük a dialógusoktól. Fábri Péter mondta nekem, hogy próbáljam megzenésíteni azt, hogy „kérek egy pohár vizet”. A dialógusokat csakugyan nem kell megzenélni, legfeljebb a háttérből árnyalni. Több zeneszerzőkollégámmal beszélgettem a recitativo problémáról, az általános konklúzió az, hogy zeneszerzőként a 21. században nem szeretjük a recitativot, annak zenei lapossága, szárazsága miatt. Nyílván ezek a szakaszok kevesebbet adnak, mint az áriák, de ha már csak zenei vonatkozásban vizsgálódunk akkor az a kérdés is felmerül, hogy szükséges e egy darabnak végig tetőponton lennie zeneileg? Szerintem a fület nyugtató, kvázi tisztító, alacsonyabb stimulációszinten operáló anyagoknak igenis van legitimitása. Ami a recitativo elavultságát illeti: szerzőként mindig firtatjuk, mitől lesz valami újszerű. Szerintem egy-két zenei paraméteren elég változtatni, nem kell mindig megváltani a világot. Az a jó, ha a hallgató úgy érzi, otthon van ezen a talajon, de valami különös neki, nem a megszokott. Az a szerző, aki ezt kevesli, hamar elindul a meg nem érthetőség felé. Az operám posztminimalista, de azon túl eléggé tradicionális zene. Biztosan megkapom majd a kritikát, hogy filmzenés, de ez az, ami ösztönösen jön belőlem, ezen nevelkedett a generációm. Az ember hiába szeretne egy más esztétikának megfelelni, mint ami ő maga, nem lesz őszinte az eredmény és ez érezhető lesz, ráadásul képtelenség mindenkinek megfelelni.

‒ A közelmúltban a Bartók Rádióban elhangzott portréműsorodban bejátszottál egy áriát, amelyről operaénekes feleséged véleménye nyomán magad is azt mondtad, „musicales”, végleg elvetetted?

‒ Nem vetettem el, hiszen az a középpontja a műnek (A halhatatlan szív – The immortal heart, libretto: Rouzbeh Noori), ott mondja el a negatív főhős hogy mit miért csinál, miért fogja megölni a vetélytársát. De az valóban egy dal. Nem operaszerű, tehát operába nem való, vagy akkor ne nevezzük a művet operának. Szerencsém, hogy feleségem, Balga Gabriella operaénekes, és igen kritikus.

‒ Gabi énekli majd a főszerepet? Hogyan tudtok „műhellyé válni” a munka során? Nehéz lehet, amikor egy, az emberhez legközelebb álló családtag bírál, át akar alakítani valamit azon, amit írsz?

‒ Marjuk egymást, de megragad bennem az üzenete. Megvallom, szenvedek az operaírástól. Gabi szavai nyomán folyton megkérdőjelezem, jó-e, amit írok. Ezzel lelassítja az alkotói folyamatomat. Ugyanakkor ő hívta fel a figyelmemet, hogy az említett dalbetét nem operaária. Ő tanított meg vokális zenét írni. Formális, intézményes tanulmányaink során elmélyülünk Palestrina-stílusban és vokális polifóniában, amiből lehet okulni, de a mai zenétől távol esik ez a témakör. Például azt, hogy magánhangzók függvényében hogyan érdemes a legoptimálisabban, legszebben alakítani a dallamot,ilyesmikben Gabi rengeteget tud nekem segíteni.

‒ Visszatérve a kezdő kérdésre: miben különbözik a zeneszerzői hangod, ha hangszeres darabot írsz, netán dalt, illetve operát?

‒ Az operát a Magyar Művészeti Akadémia által megítélt ösztöndíjam vállalásaként írom. Rengeteg operát néztem végig kottával. Eredetileg úgy írtam vokális zenét, hogy énekeltem, de ez nem bizonyult elégnek, mert nem elég az a cél, hogy nekem jóleső legyen, hanem el kell képzelnem azt is, hogy a színházi térben egy operaénekes hangján miként szólal meg. Ha magamnak énekelem, fel kell mérnem, hogy nem csak énekelgetek magamnak, hanem operát énekelek. Régebbi dalaim énekszólama gyorsabb, most sokat lassult a szövegtempó. Felismerem, hogy egy szóba hosszabb idő belefér. Korábban izgága voltam: legyen már valami változás. S most érzem, jó, hogy megáll az idő. Kezd önbizalmam lenni az idő lelassítására.

‒ Hány szereplő lesz az operában?

‒ Túl sok: nyolc. Szívesen veszítenék kettőt, de nem tudok. Az eredeti Bródy színműnek sokkal több szereplője van. Jó néhány mellékszálat kihúztunk a dramaturggal (Góczán Judit), de így is soknak érzem a nyolc szereplőt.

‒ Amikor egy szerepet, szólamot formálsz, tekintettel vagy arra, ki fogja énekelni? Gabinál nyilvánvalóan igen, de tudod egyáltalán, kik lesznek még a bemutatóban?

‒ Amikor a karaktereket vizualizáltam, nem elsősorban énekesekben gondolkoztam. Még Gabinál sem igazán, inkább a főszereplő Tóth Flórát a Miskolci Nemzeti Színházban alakító Lovas Rozi által játszott szerep jelent meg előttem. Gondolatban mindenkire ráhúztam egy figurát, s Gabi ebben sokat segített. Például a Flóra szerelmi párjának földbirtokos apjára azt mondta, olyan, mint Döbrögi, ami telitalálat. A semmitmondóan locsogó Katót is egy valóságos alakból mintázom. A szolgabíró modellje A mi kis falunk című tévéfilmsorozat egyik szereplője: Gyuri, akit Lengyel Tamás alakít.

‒ A hangfajokat is így válogatod?

‒ A hangfajok adódnak. A hősszerelmes tenor, a földesúr basszus, Gabi, a tanítónő mezzo-szoprán, a fecsegő Kató szoprán, az anyja, a nagyasszony alt, a káplán azért bariton és a szolgabíró azért tenor, hogy a basszus „Döbrögi” földesúrral (Öreg Nagy) tercettet tudjanak énekelni a tárgyalás jelenetben.

‒ Mekkora zenekart alkalmazol?

‒ Normál szimfonikus együttest kettős fákkal. Gondolkoztam kamarazenekari verzión is. A kórust eleve töröltem, óvakodtam a túlzott költségektől. A zenekari szólamanyagot csak akkor készítem el, amikor a majdani operatársulat közli az adottságait, mert nem akarom folyton átdolgozgatni.

‒ Közben mást is komponálsz, vagy az opera minden idődet felhasználja?

‒ Felhasználja. De két kórusművet sikerült írnom tavaly, például a Tavasz-esti dalt Juhász Gyula azonos című versének megzenésítését.

‒ Noha rovatunk bontakozó művekről szól, ha már szóba kerül a Tavasz-esti dal, ejtsünk szót annak tavalyi bontakozásáról. Ugyanis édesapád váratlan elvesztése alkalmából írtad, s éppen most tüntette ki az Artisjus Az év komolyzenei műve díjával. A tragédia indított a megírására, vagy csak az ajánlás szól az emlékének?

‒ A Nyíregyházi Cantemus Kórus számára kellett tavaly októberre komponálnom egy új a cappella kórusművet. A nyár közepén sajnos édesapám tragikus hirtelenséggel itt hagyott bennünket, ezért akkor nem is írtam egy darabig semmit. A halál élménye, ami ilyen közelről addig nem ért, beleköltözött az opera éppen akkor komponált hatodik jelenetébe. Szöveget kerestem, ami általában ismerőseim, barátaim körében folytatott érdeklődés útján zajlik. Bella Máté javasolt néhány Juhász Gyula verset, s amint megláttam a Tavasz-esti dalt, tudtam, ezt kell megzenésítenem. Eredetileg azt gondoltam, a halálról, a gyászról akarok írni, de az anyag himnikus irányba vitt. Szinte felülemelkedett a fájdalmon, transzcendens lett. Apámhoz kapcsolódó gyerekkori emlékek munkáltak benne. S úgy éreztem, mintha nem is én írnám, hanem amikor elkészült, kezet fogok a darabbal, s megköszönöm, hogy ez jött…

HOLLÓS MÁTÉ