Horváth Erika: Operák női szemmel

Zenei szakkönyvek hosszú sora igyekszik szavakba önteni különböző korstílusok alkotóinak zenei gondolatait, próbálja megragadni és megfogalmazni, mitől sajátos, netán elragadó egy-egy dallam, harmóniai szövet, vagy azt, hogy jöhet létre a zenehallgatóban egy összefüggő hangzó élmény, és mindez mily módon ébreszthet emóciókat, életre szóló és ismételten előhívható érzéseket. Egyes zenei szakterületek tudorai meggyőző elemzésekkel szolgálhatnak e tekintetben, legyen szó zeneesztétikai, zenepszichológiai, zeneelméleti, zenetörténeti netán neuromuzikológiai megközelítésről. Azok az ismeretek, melyek segítségünkre lehetnek a zeneművek befogadásakor, közrejátszhatnak abban, hogy a zenehallgatás élvezete az emotív állapottól a szellemi elragadtatásig terjedhessen. Zenére hangolt tudatunk az auditív folyamat befogadása közben olykor „elcsíphet” egynéhány szikrát az alkotók zenei üzenetéből, ösztönözve további felderítő munkánkat.

A klasszikus zene műfajai közül az opera az, ahol leginkább teret kap a különböző emberi érzelmek, szenvedélyek pontosabb, árnyaltabb kifejezése, lehetőséget biztosítva a műalkotás befogadója számára a megjelenített érzések átható megélésére. Opera-remekeink az emberi érzelemvilág végtelennek tűnő spektrumát tárják elénk a megjelenített szereplő-karakterek által. Az Operák női szemmel című kötetben Horváth Erika a hozzávetőlegesen negyed évezredet felölelő operairodalom huszonegy alkotásában megjelenő karakterek érzésportréit vázolja fel egyéni stílusú, közvetlen hangvételű soraiban. Ír az indolens Don Giovanniról, aki féktelenül űzi a szerelmet, a törékeny ám cserfes Donna Elviráról, aki egyszerre gyűlöli és imádja csábítóját, a bájos és naiv Zerlináról, aki még nem érti „a szerelem mélységes és magasságos lényegét”. A könyv a szereplők sorsainak értelmezésére, a szerző beleérzéseinek ismertetésére van felfűzve, melyet áthat mélyen spirituális és holisztikus gondolkodásmódja.

A sors-kutatás valójában élet-kutatás. Horváth Erika egész szakmai pályája során az élő zenét „lélegezte be”, nem is csoda, hogy írásaiban az operák szereplőinek sorsát, a zeneművek működtető energiáját, emiatt tán magát az életet igyekszik láttatni. A Kolozsvári Magyar Opera zenekari tagjaként apró részletekig – mélységekig – ismeri az általa kiemelt műveket. „Női szeme” minden próba és előadás alkalmával újabb és újabb részletre, kifinomult jelzésre, üzenetre, összefüggésre nyitott volt, soraiban ezeket a lényeglátó gondolatait osztja meg olvasóival.

Az operaszereplők sorsa mindannyiunk életére nézve tanulságos lehet. Saját magunk megismerése egy élethosszig tartó folyamat. Mire sikerül kiismerni magunkat gyermekként, már serdülőkké válunk. Mire valamelyest sikerül elfogadni magunkat lázadó kamaszként, már felnőtté lettünk. Mire végre megtanuljuk érteni magunkat, utunk véget ér. És talán mégis újrajárnánk azt a végtelenségig, míg egyszer csak sikerülne megbékélnünk sorsunkkal. Úgy tűnik, a könyv szerzőjének sorsában kiemelt szerepet tölt be a közösség gondolatisága. Fölöttébb fontos számára a közönség, akikhez ezennel nem előadóművészeként, hanem szavakkal szól. A közösség – a Kolozsvári Operabarátok Köre – pedig felkarolta és publikálta a kötetet, hordozva ezáltal azt a szellemi önreflexiót mely igazolni látszik a szerző közösségbe vetett hitét, bizodalmát a közös cél megvalósíthatóságában. E különleges csillagállást erősíti a kötet mesés látványvilága is: Kürti Andrea festőművész vizuális reflexiói páratlan szépséggel rezonálnak a könyv eszmeiségére.

A kötet címe ráirányítja figyelmünket arra a többé-kevésbé nyilvánvaló felismerésre, hogy operairodalmunk nagy hányada emberi sorsok látlelete ugyan, de mégsem női, hanem férfi szemmel. Hiszen mind a zeneművek alapjául szolgáló drámák írói, mind a librettisták, mind a zeneszerzők – a szóban forgó alkotások esetében – egytől egyig férfiak voltak. Vagyis férfiak láttatnak férfi és női sorsokat. Horváth Erika érzésportréit viszont az teszi igazán különlegessé, hogy az üzenetet mintegy átlényegítve láttatja meg: a befogadás női perspektívájára világít rá. A szerző ezzel a szemmel „lát” és „ért” egyszerre. A szemléletmód női minősége magában hordozza azt az ösztönös tudást, mély együttérzést, törődést és fokozott odafigyelést, mellyel az író megeleveníti az operák karaktereit, azok történetét, szerzőit és valamennyi alkotótársat, akik közreműködtek a művek létrejöttében. Ilyenformán tükröződnek Horváth Erika érzékeny láttatásaiban azok a folyamatok, amelyek a lélekben, a szívben, a gondolatokban, vagyis mindannyiunkban zajlanak – nőkben, férfiakban egyaránt.

CSÁKÁNY CSILLA