Unsuk Chin - Testközelben

Korunk egyik leggyakrabban játszott zeneszerzőnője Magyarországon töltötte október első hetét. A hatvanegy éves, dél-koreai származású, de hosszú ideje Berlinben tevékenykedő komponista az Eötvös Péter Alapítvány meghívására érkezett Budapestre: egyfelől avégett, hogy professzorként vegyen részt a szervezet mesterkurzus-programjában, másfelől hogy a nagyközönség is megismerkedhessen személyével és munkásságával – egy pódiumbeszélgetés, valamint egy hangverseny keretében.

A másfél órás, angol nyelvű, közvetlen hangvételű pódiumbeszélgetésre, amelynek házigazdája Fazekas Gergely zenetörténész, hangszeres közreműködője pedig Borbély László zongoraművész volt, a mustMEET Composers elnevezésű programfolyam részeként került sor október 3-án a BMC Könyvtárában. Amikor már ott ültem a nézők szinte zsúfolásig telt soraiban, és a rendezvény kezdetére várva feltérképeztem a családias légkörű, tetszetősen berendezett helyszínt, akarva-akaratlanul azon kezdtem el töprengeni, egyáltalán miféle funkcióval bírhat egy ilyesféle alkalom az információáramlás jelenlegi, minden eddiginél sebesebb és zabolázatlanabb körülményei között. Hiszen az online térben, helytől és időtől függetlenül érdekesebbnél érdekesebb sajtóközlemények, nyilatkozatok, videófelvételek, sőt nemegyszer még hangzó- és kottaanyagok is rendelkezésre állnak az életút és az életmű megismeréséhez, különösen az olyan széles körben ismert alkotók esetében, amilyen Unsuk Chin is. Ezért jutottam végül arra: tulajdonképpen nem is Chin válaszainak tartalma teszi igazán kulcsfontosságúvá ezt az eseményt, hanem az, miként, és miért éppen akként fogalmazza meg gondolatait. Vagyis az, hogy face to face mit tapasztalhatunk meg jelleméből, egyéniségéből, humorából, őszinte megnyilvánulásaiból.

Az alacsony termetű, jó kedélyű, higgadt természetű komponistáról hamar kiderült, hogy életfilozófiájának részét képezi egy olyanfajta magabiztossággal párosuló racionalizmus, amelynek köszönhetően lenyűgöző természetességgel szőheti át szavait szellemes, nemegyszer önironikus megjegyzésekkel. Amilyen kendőzetlenül számolt be életútjának főbb pilléreiről – a gyermekkori körülmények adta korlátozott lehetőségekről, a Ligeti György osztályában szerzett tapasztalatokról, az egyetemi évek utáni alkotói válság okairól vagy éppen berlini letelepedésének nem egészen pozitív fogadtatásáról –, olyan őszintén és  nevetve jegyezte meg például azt: „noha a koreai nép szeret énekelni, ő nem”. De hasonló közvetlenséggel fejtette ki a komolyzenei szféra más területein tevékenykedőkkel való kapcsolatát is. Az október 8-i hangverseny részét képező mini-interjúban pedig egyenesen úgy fogalmazott (szintén mosollyal az arcán), hogy a Fantaisie mécanique első verziójának ősbemutatója azért fulladt botrányba, mert „a darab nem volt jó”.

Fotó: Unsuk Chin/Facebook

Kétségkívül növelte a pódiumbeszélgetés nyújtotta élményt a Chin munkásságának alkotói sokszínűségére fókuszáló, szerzői önreflexióval tarkított életmű-áttekintés is. Ennek egyik szeletét a Piano Etudes (1995–2003) Borbély László interpretálta tételei (4. Scalen, 5. Toccata, 6. Grains) jelentették, amelyek az esemény elején, közepén, illetve végén hangzottak el. Nagyobbik részét ugyanakkor a mozgóképpel vagy kottával illusztrált zenei bejátszások adták, amint az a mustMEET Composers más alkalmain is lenni szokott. Az életmű néhány jellegzetes alkotását kronologikusan ismerhettük meg. Részlet szólt a „nonszensz-szövegre” írott Akrostichon–Wortspielből (1991–3); a papír-összegyűrés aktusából kiinduló, érzékeny idő-játék útján kibontakozó Allegro ma non troppóból (1994–8); az Alice in Wonderland (2007) operából, amely Lewis Carroll regényét felnőtt szemmel értelmezi újra; végül a Šu for sheng and orchestra (2009) című, a középpontba egy tradicionális ázsiai hangszert állító versenyműből. A sort a Fantaisie mécanique (1994/97) és a Double Concerto (2002) október 8-i előadása egészítette ki.

Ez a szombati hangverseny az Eötvös Péter Alapítvány mesterkurzusának zárókoncertje volt. A két Unsuk Chin-mű magyarországi premierje mellett az alapítvány által mentorált Jongsung OH fuvolára, klarinétra, hárfára és vonósnégyesre készült Concertinójának (2022) ősbemutatójára is sor került; a műsorban továbbá Ravel Bevezetés és allegro hárfára, vonósnégyesre, fuvolára és klarinétra című darabja kapott helyet. Előadóként a hazai kortárszenei életben lépten-nyomon szerepet vállaló Danubia Zenekar tagjai működtek közre – kiegészülve más kiváló szólistákkal –, míg karmesterként a mesterkurzus fiatal résztvevői álltak a pódiumra. Dirigensi teljesítményük felettébb széles skálán mozgott a gesztus- és mimikamentességtől a teljes átszellemülésig; ha egy valakit kellene kiemelnem közülük, talán arra a Nicoló Foronra esne a választásom, aki kifinomult és elegáns mozdulatokkal, mégis erőskezű karmesterként lépett fel ezen az estén.

Az esemény voltaképpen a concertók, de még inkább a concertálás jegyében telt. OH Concertinójában megkapóan rajzolódtak ki a műfaj kontúrjai, és jelentek meg a legjellegzetesebb alkotórészek miniatűr, összesűrített változatai. A mű ráadásul kiválóan dialogizált a második számmal, az azonos apparátusú Bevezetés és allegróval, amelynek szintén lényeges eleme az egyes hangszerek, hangszercsoportok egymással való szembeállítása. (Az pedig, hogy az előzetesen meghirdetettekkel ellentétben előbb a kortárs alkotás hangzott el, egy kifejezetten izgalmas, retrospektív nézőpontot alakított ki.) Ami Unsuk Chin két szerzeményét illeti, a zongorára, trombitára, harsonára és ütőhangszerekre írott Fantaisie mécanique-ban bőségesen fellelhetők a címben szereplő szavak különféle jelentésszintjei és kifejeződési formái, de eközben a többesversenyekre jellemző gondolkodásmód esszenciája is jelen van benne. Csakúgy, mint a preparált zongorát és ütőhangszereket foglalkoztató, műfaji megjelölésében is beszédes Double Concertóban, amihez egyébként maga a komponista preparálta a zongorát a szünetben. Az ütőhangszeres apparátus mindkét alkotásban bámulatos, akárcsak a pódiumbeszélgetésen megismert Allegro ma non troppóban.

A koncert hallgatása közben kialakult benyomások közül talán a legalapvetőbb az volt, hogy a zeneszerzőnő valóban a virtuozitás elszánt híve. De a két rendezvény alapján az is bizonyossá vált, hogy Chin nemcsak gondolatban idegenkedik attól, ha valaki műről műre ugyanazon módon és stílusban ismétli önmagát, hanem ténylegesen a varietas delectat szellemében alkot. Ez persze nem zárja ki a kapcsolatot az egyes kompozícióinak világai között, amiképp a klasszikus zenei tradíció elvetésével sem feltétlenül jár együtt. Mi több, elmondása szerint sokkal hamarabb merít inspirációt a nyugati zenetörténetből, mint a tradicionális koreai vagy ázsiai kultúrkincsből, számára ugyanis igen komoly indok kell a népi elemek bevonásához (ilyen volt a Šu for sheng and orchestra esetében Wu Wei előadóművész hangszerjátéka). És hogy min dolgozik jelenleg? Piano Etudes sorozata nemrégiben két újabb fogalmazvánnyal bővült, amelyeket „vagy publikál majd egyszer, vagy nem”.

NÉMETH KIRA

(mustMEET Composers: Unsuk Chin – 2022. október 3., BMC Könyvtár és október 8., BMC Koncertterem)