A Genesis születése

Virágh András Gábor nagyszabású művön dolgozik. Címe: Genesis, alcíme: Oratórium a Teremtéstörténet hét napjára.

‒ Milyen terjedelmet és apparátust szánsz e súlyos vállalkozásnak?

‒ Jelen tudásom szerint – egyelőre előkészületi szakaszban járok – bő egyórás, de 65 percnél nem hosszabb, egész estét betöltő oratóriumot tervezek közepes méretű zenekarral, énekkarral, szólistákkal. Most még a zenetörténet nagy oratóriumainak elemzésével foglalkozom. Nyáron fog elkészülni a szövegkönyv, szakemberekkel konzultálva.

‒ Magad írod?

‒ A Bibliából áll össze, de nem magam írom.

‒ A szólisták megszemélyesítenek valakiket? Gondolom, mindenekelőtt Istent.

‒ Követem a hagyományokat: Isten basszus lesz. Miként a passiókban Jézus is az (Liszt Via crucisának kivételével, amiben bariton.) Nem szeretnék kitörni e konvenciókból, mert ezeket alapkarakternek érzem. Hét tételből fog állni a kompozíció. Még nem tudom, hogy vetítés lesz-e a tételek alatt. Ez eddigi pályám legnagyobb vállalkozása. Az MMA hároméves ösztöndíja lehetővé teszi, hogy – negyedéves bontásban beszámolva – kellő idő legyen a felkészüléshez és a komponáláshoz egyaránt. Az első negyedév a huszadik század előtti oratóriumok elemzésével telt olyan szempontok szerint, amelyek nekem is fontosak. A szereplők karakterén túl elsősorban az, hogy miképp lehet egy 70–100 perces oratóriumot egyben tartani. Látszólag nem nehéz kérdés ez, valójában nagyon is. E munka kapcsán szembe nézhettem Haydn Teremtésétől Liszt Krisztusán és Via crucisán át Verdi Requieméig, a barokk passiókig a műfaj csúcsaival: hogyan osztják el a régi mesterek a zenei anyagokat mondjuk egy 75 perces, soktételes műben.

‒ Először azt gondoltam, a teremtés tárgyköréhez tartozó alkotásokat vetted górcső alá. De – hogy szélsőséges példát említsek – a requiem távol esik attól. Akkor hát tévedek, hogy a teremtés az elemzések tárgya, hanem sokkal inkább a nagyoratórium-írás az?

‒ Mindkettő. Haydn Teremtése megkerülhetetlen volt, Händel Messiása ugyancsak – noha az nem a teremtés, hanem a születés zenéje. De valóban a fő célom a nagy felületek egyben tartásának vizsgálata volt. A teremtéstörténet a szöveg folytán meghatározott tematika, s a szöveg formát tud adni a darabnak: ki szólal meg, mit mond. Erre adódik lehetőség a szöveg összeválogatásánál is, amikor mód van visszatérő motívumokkal keretet adni, azokat szignálként használni. S a hangszerelést is alaposan meg kell konstruálnom, afféle domborzati térképet kell belőle kialakítanom. Mikor milyen hangszercsoportok szerepeljenek, s milyenek ne. Így megszámoltam azt, hányféle motívumot alkalmaz Liszt a Szent Erzsébet legendájában: ötöt. Szöveg és zene viszonyát vizsgáltam ott is, s ez egyformán fontos, ha passiót elemzünk, ha requiemet. Legutóbb huszadik századi oratóriumokban mélyedtem el: Ligeti Requiemében, Durkó Halotti beszédében, Penderecki Lukács passiójában, Wolfgang Rihm Quid est Deus-ában. Szeptembertől kezdem a komponálást. Latin nyelven írom majd a darabot, ami azért is fontos, mert a latinhoz mindenkinek köze van, aki vokális zenét ír, meg mert sok a magánhangzó benne, tehát könnyű énekelni.

‒ Vannak ún. teremtés-zenék, amelyeknek nincs közük a teremtéstörténethez, de zenei eszközökkel „genezis-hangulatot árasztanak”…

‒ Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustrájának indulására, Beethoven IX. szimfóniájának kezdetére gondolsz?

‒ Például. És mindkét nagy Bach-passió nyitótételére, az utóbbival rokoníthatóan – a teremtés-tárgytól teljesen függetlenül – a Cantata profana kezdetére… Ezek is foglalkoztatnak-e téged a teremtés tárgykörében?

‒ Az efféle teremtés-zenék mindig nagyon érdekeltek. Máris nagyon foglalkoztat, hogy az oratóriumom hogyan fog indulni. A semmiből való kialakulást miképp érzékeltetem majd. Ez egyébként jellemző rám: bármilyen darabom indításán legalább annyit gondolkodom, mint azután a teljes mű létrehozásán, legyen az akár egy tízperces zenekari kompozíció. Amiként egy emberi kapcsolat, egy beszélgetés elindítása is milyen alapos meggondolást igényel. Sokszor foglalkoztatott a semmiből kialakuló zenéimnél az esetlegesből való felépülés gondolata, például a három hangból kikelő Metamorfózisban.

‒ Imponál említett műelemzéseid alapossága, a nem csupán megismerés, de anyag-feldolgozás, amit előírsz magadnak. Miért érzed ennek szükségét? A teremtéstörténetet ismerjük, a Bibliát legalább ezen utalások szintjéig ugyancsak. Úgy gondolom, ha egy zeneszerző olyan zenei és bibliai ismeretekkel áll neki egy ilyen munkának, amilyenekkel te rendelkezel, az elmúlt századok mestereitől függetlenül fel tudja építeni a maga opuszát. Benned munkálnak a régi nagy művek. Mit kell tudatosítanod belőlük magadban?

‒ Az emberi működésem olyan, hogy könnyebben le tudok zárni valamit, ha megértem a mélységét. Egyszerűbb nem foglalkoznom azzal, mi volt előttem, ha beleásom magam. Zeneszerzőként, hangszeresként sohasem mással szemben határoztam meg magam. A tisztánlátáshoz az is fontos, hogy a kortársaimra is hallgassak, lássam, mit csinálnak, de nem hozzájuk képest vagyok, aki vagyok. Ez a filozófiai része. Átnéztem a műveket, s azt vizsgáltam, ami visszatérő problémám: mi tart egyben egy formát, hogyan kell úgy elrendezni az anyagokat, hogy ne fáradjanak el. Felszabadító érzés volt, hogy jó időre alighanem utoljára végignéztem a Szent Erzsébet legendát, ezt a talán a kelleténél kicsit hosszabb Liszt-alkotást. S hogy tájékozódhattam a 45 perces Via crucisban, a másfél órás János-passióban. Ebből hasznom lesz az oratóriumomnál: annak melyik anyaga hányszor jöjjön vissza, milyen hangszerelésben. Abból is szereztem tanulságot, hogy Haydn hogy írta meg a recitativóit. Nekem eddig a 25 perces Les couleurs des vagues című hegedűversenyemben kellett legnagyobb terjedelemben gazdálkodnom az anyagaimmal. De írtam kisoperát is Femme Fatale címmel, amelybe előre bejegyeztem színeket, sűrűségeket. Ez számomra nem gúzsba kötés, hanem a biztonság érzetét adja.

‒ Közölni akarsz valamit a teremtéstörténeteddel, vagy le akarod festeni azt?

‒ Mindig szeretnék a zenémmel közölni valamit. Szöveges zenénél a szöveg adja meg nemcsak a formát, hanem a tartalmat is. Azért gondolkodtam el a kérdéseden, mert bennem ez soha nem vált szét. Szöveges zenénél azt soha sem teszem, amit Stravinsky egy időben, hogy csak azért is ellene dolgozott a textusnak.

‒ Ha „csak” le akarnád festeni, az is közlés lenne. Én azt firtatom, hogy akarsz-e valamit belevinni a te teremtéstörténetedbe, ami máshogy értelmezi azt a megszokottnál? Más hangsúlyt adsz-e? A bibliai szöveg megköti a kezed, de mondjuk a történet valamelyik epizódját bizonyos motivikával, hangszereléssel fested-e, amitől másra fogunk asszociálni, mint a Biblia olvasásakor, vagy ahogy az összes eddigi teremtés-feldolgozásban tapasztaltuk?

‒ Szándékomban áll. Impulzust kaptam ehhez Fabio Rosini Istennek semmi sem lehetetlen című könyvéből. Ő a teremtéstörténet tudósa, aki általam eddig nem ismert módon közelíti meg a témát. Teológiailag többet kell tudnom a témáról annál, amennyit eddig tudok. Kétszer-háromszor el kell olvasnom Rosini munkáját.

‒ S beszéljünk az oratórium latin nyelvéről. Az a megfigyelésem – cáfold meg, kérlek, ha nem értesz egyet –, hogy a latin mindenkinek a világon elidegenítő kifejezésmód, hiszen senkinek sem anyanyelve.

‒ Az elidegenítettség nem vitatható. Ugyanakkor azt látom, hogy napjainkban is számos zeneszerzőt ihlet meg és foglalkoztat a latin nyelv. Senkinek nem anyanyelve, hordoz némi elefántcsonttorony jelleget, nekem azért természetes, mert ebbe születtem bele. Holt nyelv, de van létjogosultsága.

‒ Nem a létjogosultságát vitatom. Az ember és a nyelv viszonyáról elmondok egy – a tárgyunkhoz nem tartozó – történetet. Van egy magyar szülők gyerekeként Svédországban született barátom. Amikor bakfis korában megismertem, meglehetősen szabad szájú volt – magyarul. Egyszer kértem, ugyanazt a vulgáris szöveget mondja svédül. Szemérem zárta le ajkát… Mutatis mutandis ilyen áttételt érzek a zeneszerzők latin nyelvhez fűződő viszonyában. A latin emelkedettebbnek bizonyul az anyanyelvnél.

‒ A latint kisgyerekkorom óta a sajátomnak érzem, természetes arra zenét írnom.

‒ Gyerekként is értetted az énekelt latin szöveget?

‒ Igen, azután tanultam is a nyelvet. Nem fogalmaznék levelet latinul, de amit az egyházzenei közeg megkívánt, azt mindig is tudtam. A Bazilikában az énekkart is én kísérem, ott is a latin a nyelv.

‒ Ősztől komponálod a Genesist. Két éved van rá, ha jól számolom.

‒ Nem tervezek két évet tölteni a mű komponálásával. Ebbe bele kell férnie a zongorakivonat elkészítésének is.

‒ Mi lesz a kórus dramaturgiai funkciója?

‒ A kommentárokat a kórus fűzi a történethez. A tömegjelenetekben kap szerepet, amint ez a zenetörténetben gyakori. A szövegkönyv elkészítéséig ezeket nem akarom eldönteni, de valószínűleg részben narrátorként is funkcionálni fog.

‒ Egy ilyen nagy munka mellett készülnek kisebb darabok is a műhelyedben, vagy az oratóriumra koncentrálsz?

‒ Egyelőre elférnek, majd szeptembertől talán kevésbé. Tervben van egy harsonaverseny Hőna Gusztáv inspirációjára, egy klarinétötös (vonósnégyessel), aminek már nagy része megvan, írtam pedagógiai célú hárfaműveket Razvaljajeva Anasztázia biztatására, valamint két orgonaművet is Szotyori Nagy Gábor és Mészáros Zsolt Máté orgonaművészek felkérésére.

‒ Tudom, már korábban is írtál kollégáid felkérésére orgonaműveket, de e műfajbeli termésed java részét magad mutattad be?

‒ Nem. Három orgonaművemet szoktam magam játszani, saját kedvtelésemre 21 évesen írtam ilyet legutóbb, de más hangszeres darabjaimmal is abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy folyamatosan felkérésre komponálhatok. Ez pedig rendkívül inspirál, mert a komponálásban az a legfontosabb számomra, hogy megszólaljon a zeném, visszahalljam azt. Ettől fejlődöm, meg attól, hogy az előadók észrevételeit beépítem. Izgat, bár ez csak utólag derülhet majd ki, hogy tudok-e olyan zenét írni, amelyet nem szűr ki az idő rostája.

‒ Ha orgonaművet írsz valakinek, tekintetbe veszed, hogy milyen hangszeren fogja bemutatni? (Mint tudjuk, az orgonáknál ez óriási különbség lehet.)

‒ Tekintetbe veszem. Más hangszeresnél is – mondjuk egy fuvolásnál –, hogy van-e játékának különleges sajátossága. Persze a fuvolásnak is olyat írok, amit más is elő tudhasson adni, orgonán pedig ügyelek a más jellegzetességű hangszerre adaptálhatóságra.